Néhány hónapja Barbara elment a helyi önkormányzathoz és ott szóba elegyedett az ajtó előtt cigarettázó tisztviselővel. Arra keresett választ, vajon lehet-e valamit tenni a szelektív tárolók körül állandósult szemétdombbal, a harmincas sebességkorlátnál százzal száguldó autókkal és a Napfény utcai SPAR rakodási zajának lecsendesítésével. A fiatalember nem értette, hogy mi köze lehetne mindehhez a helyi önkormányzatnak, de Barbara nem szeret dolgavégezetlenül távozni sehonnan, így a tisztviselő a kezdeti húzódozás után kénytelen volt bekapcsolódni a közös gondolkodásba.

A hangoskodó szupermarket és a tomboló tranzitforgalom témájával gyorsan végeztek. A férfinek nem volt ötlete arra, hogyan lehetne csökkenteni az átrohanó autók sebességét és tanácstalan volt a zajongó SPAR-t illetően is. Aztán rátértek a szelektív kukák csörömpölésére meg a környezetükben elharapózott szennyezésre. Úgy látszott, a fiatalembernek már volt dolga más panaszkodókkal is, mert amint a téma az asztalra került, magabiztossá vált:

- Az EU rendelkezett így, semmit sem tehetünk. – mondta.

- Ön szerint, mielőtt kihelyezték a szelektív tárolókat, világosan elmondták az embereknek, hogyan kell a szemetet gyűjteni? – kérdezte Barbara.

- A három éves gyerekem is tudja, hogyan kell a szelektív szemetet gyűjteni. – vágott vissza a tisztviselő.

- Értem. Megmondaná nekem, ön szerint hogyan kell gyűjteni például a műanyagot?

- Mindent, ami műanyagból készül, bele kell dobni a sárga kukába.

- A kupakot is meg a zacskókat is?

- Igen.

- A műanyag tejfölös dobozt is?

- Egyértelműen.

- Tudta, hogy a kupakot mindig le kell venni az üvegről és a kommunális hulladék közé dobni, mert az más anyagból készül, mint a PET palack? A két anyagnak más az olvadási hőmérséklete, így a kupak anyaga szennyezi a PET anyagát. Összekeveredve haszontalan egyveleget alkotnak.

- Hm.

- És kérem, ne dobja bele a szelektív gyűjtőbe a tejfölös dobozt de még a süteményes tálcát sem. Az anyaguk újrahasznosíthatatlan és a legtöbbször ételmaradék is marad a felületükön. Beszennyezik a hasznos hulladékot is.

- Majd igyekszem.

- Zavar bennünket az állandó csörömpölés. Amikor az emberek bedobják az üvegpalackokat a tárolóba, az olyan, minta a lakásunkban törne össze valami. Az autóról, ami néha reggel hatkor üríti az üvegcserepeket nem is beszélek. Olyankor általában kiszakad a lelkünk. Nem lehetne valahogyan megszüntetni ezt a hangot?

- Nem. Bár, most, hogy mondja, amikor Ausztriában jártam, láttam egy hangszigetelő védőfalat, amit a kukák köré vontak.

- Nagyszerű. Nem lehetne átvinni a tárolókat a SPAR elé, hangszigetelni azokat és elintézni, hogy ne legyen szemét körülöttük?

- Azt higiéniai okokból nem lehet. A SPAR tiltakozna. És tudja milyen drága egy védőfal? Belekerül akár százezer forintba is.  

- Értem, de az nem ütközik higiéniai szabályokba, hogy egy legális szemétlerakót létesítettek a lakásaink alatt? Az EU vajon tudja, hogy Önök rá hivatkozva nem oktatják az embereket arról, mi hasznunk nekik az újrahasznosításból? És azt tudja az EU, hogy itt az emberek saját szabályokat találtak ki a szelektív szemét szétválogatására, mert csak annyi instrukciót kaptak a kezdetekben, hogy fémet a fémbe, papírt a papírba a szarkasztikus kisiskolások értik, akkor bizonyára a szellemei fogyatékos nénik és bácsik is értik?

- Az egy jó reklám volt.

- Az egy borzalmas reklám volt. És azzal tisztában van az EU, hogy rá mutogatnak, amikor az emberek a szelektívtárolók okozta kellemetlenségek miatt panaszkodnak Önöknek?

- Hm.

- Elárulná, a Toronyház utcában hogyan vették rá Önöket a lakók, hogy az ablakuk alá telepített szelektív kukákat elszállítsák onnan?

- Ezt nem lenne szabad mondanom, de megsúgom magának: kétszer felgyújtották azokat.

- Uram Isten. Ha szabad tippelnem, Önök nem is kerestették a tettest.

- Nem.

- Tudja mi volt ennek az üzenete?

- ?

- Tisztelt lakók, ha valami nem tetszik Önöknek, bárhol célt érhetnek egy kis tüzeskedéssel. Lehet, hogy rámegy az egész lakótelep, de a szelektív kukák elszállítódnak.

- Hm.

- És mi az, amit akkor tehetnénk, ha nem akarnánk lakótelep tüzet okozni, de javítani szeretnénk a helyzeten?

- Semmit.

- Az nem sok.

- Tudja, egy valami van, aminek soha nem tudunk ellenállni.

- ????

- Az pedig a tömeges lakossági kérés.

Így történt, hogy ez a cigarettázó ember megadta a legnagyobb segítséget, amit pillanatnyilag önkormányzati munkás adhat. Azt mondta: „fogjatok össze és azt csináljuk, amit mondotok.”

Eszerint nincs más dolgunk, mint számunkra kellemes megoldást keresni a problémáinkra és a véleményünket tömegesen és kitartóan képviselni.  

Miért nem szabad átengednünk az ötletelést az önkormányzati munkatársaknak illetve a SPAR szakembereinek?

Jászberényben az Electrolux gyár egy lakótelep mellett építette ki logisztikai központját. A lakókat megőrjítette a házaikba beszűrődő zaj, így először leveleket írtak amelyben perrel fenyegették meg a gyárat ha az azonnal nem állítja le a kamionforgalmat.

Az Electrolux nem tett eleget a kérésnek, mert tudta, hogy a bírósági procedúrával legalább három évet nyer majd és azt sem látta biztosítottnak, hogy a lakók megnyerik az ügyet.

A környék háztulajdonosai valóban benyújtották a keresetüket, amelyben azonban nem szerepelt az elvárt zajcsökkentő szerkezet pontos leírása és az Electrolux szállítmányozási módszereinek kötelező megváltoztatása. A lakók egyedüli követelése az volt, hogy a zaj szűnjön meg.

A bíróság helyt adott a kérésüknek és kötelezte a vállalatot, hogy húzzon fel hangszigetelő falat a logisztikai központja köré.

A lakók nem tisztázták, milyen minőségű falat akarnak, nem kérték, hogy az Electrolux végeztessen hatástanulmányokat, mielőtt belefog az építkezésbe és azt sem kényszerítették ki, hogy a cég a lakótelep képviselőivel együtt legyen köteles kiválasztani a megfelelő minőségű zajfogó rendszert.

Ma a fal ott áll a kertes házak előtt, a lakók pedig nem hallják többé az éles csattanásokat az úttest túloldalán elnyúló hatalmas rakodóterületről. Hallanak helyette viszont monoton és soha meg nem szűnő morajlást. A gyár eleget tett minden, a bírósági végzésben szereplő kötelezettségének és ezentúl nem kell félnie semmilyen támadástól. Ebben az ügyben soha többé senki sem adhat be keresetet. A lakók fáradtak és csalódottak. Meg vannak győződve arról, hogy becsapták őket és arról is, hogy nincs igazság a Földön.

Pedig csak arról van szó, hogy nem fogalmazták meg, mit várnak pontosan a cégtől. Nem jártak utána, milyen szerkezet óvná meg biztosan a nyugalmukat és mik azok az emberi tényezők, amelyek megváltoztatása lecsillapítaná a körülöttük keletkezett munkazajt. Elkövették azt a hibát, hogy rábízták a megoldás kidolgozását azokra, akik a problémát eleve okozták. És ha a baj okozói nyugodt körülmények között nem voltak képesek helyesen cselekedni, akkor hogyan várhatnánk tőlük, hogy bírósági kényszer hatására, amikor egyébként is haragot éreznek a győztesek iránt, hajlandóak lesznek a legjobb megoldást alkalmazni a másik fél érdekében?

Az ember nem így működik. Ha ordítanak vele, csak azért sem tesz eleget az őt megtámadó fél kívánságainak. Jó üzletek csak értelmes tárgyalások során születnek. Persze azokat, akik nem hajlandóak leülni az asztal mellé, néha trükkös módszerekkel kell rákényszeríteni a beszélgetésre.

2007. augusztus 9.